2013.
június 10. Budapest, Magyarország
Nyár, végre
eljött. Nagyon vártam már erre a pillanatra, amikor a kedvenc fotelomban hátra dőlhetek,
s relaxálhatok. Azt még nem tudom, hogy merre is megyek nyaralni pontosan, de a
lényeg, hogy végre lazíthatok egy kicsit. Szerencsére sikeresen levizsgáztam
mindenből,s a karate illetve egyéb küzdősportok hatására, egy kicsit izmosodtam
is. Egy nap, amikor szokásosan a reggeli forró csokimat kortyoltam, kaptam egy telefonhívást,
nevezetesen az apámtól. Hosszú beszélgetés után kinyögte végül, amit akart.
- Van kedved kijönni hozzám, Japánba? – kérdezte.
Tudniillik anyám meghalt, amikor még kicsi voltam, és én apámmal éltem egy ideig, amíg állást nem kapott az egyik Japán cégnél, ahol vezérigazgató lett. Aztán a testvére nevelt egy ideig, végül egyedül éltem Pesten.
- Hát... tulajdonképpen semmi dolgom nincs, úgyis pihenni akartam. De, ugye te állod az egészet?- nevettem el magam.
- Nem is tudom – gondolkozott el egy rövid ideig – naná.. hogy én. Már meg is rendeltem a jegyed. A reptéren átveheted majd 2 nap múlva. Na, de most ne haragudj, szólít a kötelesség. Akkor két nap múlva – nyomta ki hirtelen a telefont, mielőtt én válaszolni tudtam volna.
- Van kedved kijönni hozzám, Japánba? – kérdezte.
Tudniillik anyám meghalt, amikor még kicsi voltam, és én apámmal éltem egy ideig, amíg állást nem kapott az egyik Japán cégnél, ahol vezérigazgató lett. Aztán a testvére nevelt egy ideig, végül egyedül éltem Pesten.
- Hát... tulajdonképpen semmi dolgom nincs, úgyis pihenni akartam. De, ugye te állod az egészet?- nevettem el magam.
- Nem is tudom – gondolkozott el egy rövid ideig – naná.. hogy én. Már meg is rendeltem a jegyed. A reptéren átveheted majd 2 nap múlva. Na, de most ne haragudj, szólít a kötelesség. Akkor két nap múlva – nyomta ki hirtelen a telefont, mielőtt én válaszolni tudtam volna.
*
2013.június
12. Budapest, Ferihegy
Az a két nap hamar eltelt, én pedig
fontosabb dolgaimmal, már a repülőtéren vártam. Miután sikeres beszállás volt,
a gép felszállt, s Olaszországba repült csatlakozásra. A csatlakozásnál egy
fiatal ázsiai srác dobta le magát mellém. Nem tudtam mit kezdeni vele, így csak
néztem ki a fejemből. Egy idő után eléggé idegesítővé vált, ahogy nézett, és
mosolygott, de mégis abban a mosolyban volt valami. Valami, amit fel akartam
fedezni.
*
*
2013.június
13 Tokyo, Japán
A nap sugarai
rezzenéstelenül világították meg az egész repteret. Az a sok vágott szemű egyén,
aki rám nézett, mintha valami betegséget hordoznék. Nem foglalkoztam vele,
hanem inkább elindultam a csomagjaimért. Neon bőröndjeim mellett ott állt ő, s
várakozott a sajátjaira. Odamentem, majd nehezen leemeltem a futószalagról,
persze a többit ő segítette le.
- Arigatou goseimasu – hajoltam meg illedelmesen, mire ő is, s elmosolyodott.
- Douitashimashite – hallottam a válaszát, majd felvette a cuccát, s el is ment.
Én is fogtam a bőröndjeim, majd elindultam a kijárat felé, ahol már várt rám a taxi, mivel apám kiküldette értem. A sofőr komor arccal pakolta be hátra a dolgaim, majd kinyitotta az ajtót, s beszálltam. Miután ő is beszállt, az egyik külvárosi negyedbe mentünk ahol apu élt. Szokás szerint kint ült a teraszon a kávéjával, s fél mosollyal várta az érkezésem. Az autó leparkolt, én kiszálltam, majd kivettem a csomagjaim, s elindultam felé. Felállt majd ő is elindult felém, aztán amikor egymáshoz értünk megöleltük egymást.
- Szervusz, lányom – ölelt meg barátságosan, majd elengedett.
- Szia - tettem én is ugyanúgy, majd csak mosolyogtam rá.
- De szép lettél, látom izmosodtál is. Csak nem megint bejártál karatéra? – büszkén mosolygott rám.
- Honnan tudtad? Túl sok volt a délutáni szabad időm. Nem tudtam máshogy elütni - nevettem el magam.
Rég láttam az öreget, s valahogy mégis hiányzott. Hiába mondtam, hogy jajj nem fog, de mégis. Nagyon szeretem őt, s anyám halálával megtanultam megbecsülni az embereket.
- Jó reggelt _______. Csak nem a lányod? – egy vigyorgó srác jött oda.
- Jó reggelt. Dehogynem, az egy szem lányom, de neked nem lesz részed abban, hogy a tiéd legyen Daisuke - komor tekintettel nézett rá, amitől berezelt a kis csávó.
- Oh, értem. További szép napot - s beleit már be is húzta a házába.
- Ki volt ez a srác? – vontam fel érzelemmentesen a szemöldököm.
- A szomszéd, általában a fél utca nála van.. remélem, te nem fogsz, mert szörnyen járnál te is, és a gyerek is.
Döbbent arccal hallgattam, ahogy elmondta a sikertörténetét, ennek a Daisuke gyereknek. Nem mondom, hogy nem volt jó képű, de ki nem néztem volna belőle, hogy szoknyapecér.
- Mikor költözöl már végleg hozzám? – hallottam mély hangját, mögülem.
- Nem tudom. Szeretnéd, hogy ide költözzek?
- Mióta meghalt anyád, egyedül vagy. Miért akarsz Magyarországon maradni? Itt a cég, megmondtam, hogy alkalmaználak, mint biztonsági őr. –fogta meg a vállam.
Igaza volt, semmi értelme nem volt, hogy egyedül éljek, amikor ő több ezer kilométerre van tőlem egyedül.
- Nem voltam egyedül. Te is nevelgettél pár évig, majd átadtál a bátyádnak. Nem bántam, tudod jól, hogy szerettem őt. De aztán, amikor egyszer megütött.. mindegy ne beszéljünk róla. – indultam vissza fel a szobámba.
Csendben pakoltam ki a ruháimat, amikor benyitott.
- _____________ - mondta ki a teljes nevem.
Rápillantottam egy kis habozás után.
- Tessék. Mit szeretnél?
- Mához egy hétre lesz egy koncert. Egy koreai idol bandára kéne vigyázni, illetve külön beosztások lesznek, hogy ki kire vigyáz. Két ember jut egy tagra – magyarázta.
- Remek, és lehet választani is, vagy pedig csak fogod és beosztod az embereket? Amúgy lehet többet is tudni róluk? – ültem le közben mellé.
- Öten vannak, huszonévesek. BIGBANG, mond neked valamit?
- Nem sok mindent, nem ismerem őket.
- Legalább, nem fogsz vinnyogni miattuk.
- Na, köszi, kedves vagy. – dobtam neki egy párnát nevetve, aztán eldőltem az ágyamon.
- Arigatou goseimasu – hajoltam meg illedelmesen, mire ő is, s elmosolyodott.
- Douitashimashite – hallottam a válaszát, majd felvette a cuccát, s el is ment.
Én is fogtam a bőröndjeim, majd elindultam a kijárat felé, ahol már várt rám a taxi, mivel apám kiküldette értem. A sofőr komor arccal pakolta be hátra a dolgaim, majd kinyitotta az ajtót, s beszálltam. Miután ő is beszállt, az egyik külvárosi negyedbe mentünk ahol apu élt. Szokás szerint kint ült a teraszon a kávéjával, s fél mosollyal várta az érkezésem. Az autó leparkolt, én kiszálltam, majd kivettem a csomagjaim, s elindultam felé. Felállt majd ő is elindult felém, aztán amikor egymáshoz értünk megöleltük egymást.
- Szervusz, lányom – ölelt meg barátságosan, majd elengedett.
- Szia - tettem én is ugyanúgy, majd csak mosolyogtam rá.
- De szép lettél, látom izmosodtál is. Csak nem megint bejártál karatéra? – büszkén mosolygott rám.
- Honnan tudtad? Túl sok volt a délutáni szabad időm. Nem tudtam máshogy elütni - nevettem el magam.
Rég láttam az öreget, s valahogy mégis hiányzott. Hiába mondtam, hogy jajj nem fog, de mégis. Nagyon szeretem őt, s anyám halálával megtanultam megbecsülni az embereket.
- Jó reggelt _______. Csak nem a lányod? – egy vigyorgó srác jött oda.
- Jó reggelt. Dehogynem, az egy szem lányom, de neked nem lesz részed abban, hogy a tiéd legyen Daisuke - komor tekintettel nézett rá, amitől berezelt a kis csávó.
- Oh, értem. További szép napot - s beleit már be is húzta a házába.
- Ki volt ez a srác? – vontam fel érzelemmentesen a szemöldököm.
- A szomszéd, általában a fél utca nála van.. remélem, te nem fogsz, mert szörnyen járnál te is, és a gyerek is.
Döbbent arccal hallgattam, ahogy elmondta a sikertörténetét, ennek a Daisuke gyereknek. Nem mondom, hogy nem volt jó képű, de ki nem néztem volna belőle, hogy szoknyapecér.
- Mikor költözöl már végleg hozzám? – hallottam mély hangját, mögülem.
- Nem tudom. Szeretnéd, hogy ide költözzek?
- Mióta meghalt anyád, egyedül vagy. Miért akarsz Magyarországon maradni? Itt a cég, megmondtam, hogy alkalmaználak, mint biztonsági őr. –fogta meg a vállam.
Igaza volt, semmi értelme nem volt, hogy egyedül éljek, amikor ő több ezer kilométerre van tőlem egyedül.
- Nem voltam egyedül. Te is nevelgettél pár évig, majd átadtál a bátyádnak. Nem bántam, tudod jól, hogy szerettem őt. De aztán, amikor egyszer megütött.. mindegy ne beszéljünk róla. – indultam vissza fel a szobámba.
Csendben pakoltam ki a ruháimat, amikor benyitott.
- _____________ - mondta ki a teljes nevem.
Rápillantottam egy kis habozás után.
- Tessék. Mit szeretnél?
- Mához egy hétre lesz egy koncert. Egy koreai idol bandára kéne vigyázni, illetve külön beosztások lesznek, hogy ki kire vigyáz. Két ember jut egy tagra – magyarázta.
- Remek, és lehet választani is, vagy pedig csak fogod és beosztod az embereket? Amúgy lehet többet is tudni róluk? – ültem le közben mellé.
- Öten vannak, huszonévesek. BIGBANG, mond neked valamit?
- Nem sok mindent, nem ismerem őket.
- Legalább, nem fogsz vinnyogni miattuk.
- Na, köszi, kedves vagy. – dobtam neki egy párnát nevetve, aztán eldőltem az ágyamon.
*
2013. június 20. Saitama, Saitama Arena
A napok teltek, mintha pörgették volna a naptár lapjait. Egyik jött, a másik után, észre sem vettem, hogy már egy teljes hete itt vagyok Japánban. Hamar hozzászoktam a nyüzsgéshez, a sok emberhez, és magához a nyelvhez. Ezt a reggelt is tíz kilométer futással kezdtem, majd a fehérje turmixommal.
- Elég lesz egész napra?
- Megnyugodhatsz, eszek még reggelit is.
- Rendben, csak igyekezz, mert még el kell ugranunk a céghez, eligazítani a többieket. –kortyolta a kávéját.
Összedobtam magamnak reggelit, amit elfogyasztottam. Miután elpakoltam a tányérom, és a poharam, felszaladtam az emeletre, hogy felvegyem azt a ruhát, amit kell. Egy fekete csőszárú nadrág, rajtam személy szerint acélbetétes bakancs, és a cég logójával ellátott póló. Hosszú hajam, csak egy lófarokba fogtam fel, majd levágtattam apámhoz.
- Megint elvetemültnek nézel ki, de nő vagy, muszáj a bakanccsal védened magad, főleg annak a kis sztárocskának az életét.
- Hai, ilyenkor tudom mi a teendő. Mehetünk? – egy bólintással jelezte, hogy igen.
Körülbelül 7-et üthetett az óra, amikor megérkeztünk a céghez. Több száz férfi, és pár nő volt ott, rajtam kívül. Egy nagy teremben voltunk, ahol segítők mentek végig a tömegen. Kivetítőn megjelent az öt srác képe, akik valóban húszas éveikben jártak. Közben kaptunk adóvevőket, hogy tudjuk egymás közt tartani a kapcsolatot.
- Nos, mivel 5-en vannak, ki kell választanom 10 embert, akik vigyáznak rájuk. A vezetőjük G-Dragon, vagy rendes nevén Kwon Jiyong. Őt Matsuda, és Hiroto kapja. A szőkeség Daesung, ő egy vokálos, egészen különleges hangterjedelemmel, őt Yamato, és Genji kapja. Daesung másik neve D-Lite, de amúgy Kang Daesung, eltéveszthetetlen. Következő emberünk Seungri, itt nálunk V.I az eredeti neve Lee Seunghyun, ő a legfiatalabbik tag, úgy gondolom, hogy Chidori, és Kaoru együttműködésével, megfékezhető a kicsike. Következő –vett nagy levegőt – SOL vagy Taeyang, Dong Youngbae kétajtós szekrény, általában teszi a fejét, kétszer vigyáztam rá, elegem is lett belőle, türelmes emberek kellenek hozzá olyan, mint Itsuto, és Genichi. Az utolsó emberünk T.O.P , eredeti neve Choi Seunghyun, egy kicsit félénknek mondanám, de tüzel a vére, ha szép nőt lát. _______, és Natsu, ti vigyáztok rá –bökött felém, szigorú tekintettel.
- Mindennek tökéletesnek kell lennie. A reptérre pontosan 1 óra múlva kell kiérnetek, ha valaki késik, lenyesem a fejét! – utasított minket, aztán odajött hozzám.
- Te vezetsz. És nincs száguldozás, mert úgyis megtudom. Mindent én vezérlek a fő gépről. Mindent látok, hallok, és tudok. Vigyázz magadra! –nyomott egy puszit a homlokomra.
- Mindig aggódsz. Nem kell, megoldom, vagyis megoldjuk. Menjünk! – húztam magammal Natsu-t, ki az autókhoz.
- ______, tudod melyik autó az?
- Honnan tudnám? Megnyomom a gombot, és majd egyik kinyílik. – nevettem el magam.
Így is tettem, megnyomtam a zárkioldót, és az egyik fekete BNW ki is nyílt.
- Woah, egész ügyes. – ültünk be, majd a reptérre mentünk.
*
Kiértünk a
reptérre, ahol kismillió, vinnyogó, visítozó lánynak nem mondható, fan volt.
Üvöltöztek, nekünk persze át kellett a tömegen törnünk. Mivel én sosem mutatok
úgy igazán érzelmeket, gondolkodás nélkül löktem félre őket, hogy azt a
Tappancsot kivezessem az autóhoz. Szemüvegben szállt le a gépről, én pedig
odapattantam mellé. Nem voltam egy alacsony nő, az 175 centimmel mellette.
Szeme sarkából pillantott rám, Natsuval pedig elvittük őt a szalagig, egy kis
bőröndöt emelt le, aztán a felkarját fogtam meg, amíg a tömegen átmentünk.
- Ez fáj! –mordult rám.
- Fogd be a szád, attól , mert idol vagy, még a segged védem! – nyitottam ki neki az ajtót.
- Szebben is viselkedhetnél velem. Egy rossz szót nem szóltam, csak hogy fáj. Tapintatlan bunkó nőszemély – ült be, ahogy Natsu is, erre a makacs öszvérre rávágtam az ajtót, aztán bedobtam hátra a táskáját, s beültem.
- Kedvesebb légy. Tudom, hogy nehezedre esik, de jó lenne, ha nem bunkóznál vele – hallottam meg apám hangját.
Egy nagy sóhaj hagyta el a számat, majd elindultunk. A visszapillantóban éreztem a tekintetét magamon. Póker arccal vezettem a szállodáig, ahol ismét egy kis tömeg volt. Nem értem ezeket a fanokat, honnan tudják meg, hogy merre vannak a sztárok? Érdekes, az biztos. Natsu kísérte fel Seunghyunt a szállodába, én pedig mint valami csomagszállító szolgálat, vittem utána a bőröndjét.
- Hol vagytok? – kérdeztem Natsu-t az adóvevőn.
- 8.-on lifttel mentünk.
- Remek, én meg lépcsőzzek?
- Akár.
- Köszönöm együttérzésed – vonszoltam fel magam a 8.-ra, igaz elég hamar.
- 215-ös ajtó.
- Szuper – nyitottam is be egyből.
Öt kitágult szem szegeződött rám, s az egyik arcra, egy perverz vigyor.
- Épp ideje volt már, hogy felérj – mély hangján dörmögte nekem.
- Nem vagyok a csicskád, csupán a bőröndöd hoztam fel. Jövünk 7-re, jó lenne, ha addigra elkészülnél.
- Milyen kis harapós cica vagy – mosolygott.
- Nem vagyok játékszer, akit csak úgy kedved szerint használhatsz. Sőt, könnyűvérű sem vagyok, ha a mikro agyadon átfutott volna ez a gondolat, hogy megfektess – a többiek egy „Úh ezt benézted haver” szöveggel kontráztak még rá.
- Ilyen buta libát? Nézz magadra! –vigyorodott el, én pedig hátat fordítottam neki.
- 7-re készülj el! –majd becsaptam az ajtót, s levágtattam az autóhoz.
- Ez fáj! –mordult rám.
- Fogd be a szád, attól , mert idol vagy, még a segged védem! – nyitottam ki neki az ajtót.
- Szebben is viselkedhetnél velem. Egy rossz szót nem szóltam, csak hogy fáj. Tapintatlan bunkó nőszemély – ült be, ahogy Natsu is, erre a makacs öszvérre rávágtam az ajtót, aztán bedobtam hátra a táskáját, s beültem.
- Kedvesebb légy. Tudom, hogy nehezedre esik, de jó lenne, ha nem bunkóznál vele – hallottam meg apám hangját.
Egy nagy sóhaj hagyta el a számat, majd elindultunk. A visszapillantóban éreztem a tekintetét magamon. Póker arccal vezettem a szállodáig, ahol ismét egy kis tömeg volt. Nem értem ezeket a fanokat, honnan tudják meg, hogy merre vannak a sztárok? Érdekes, az biztos. Natsu kísérte fel Seunghyunt a szállodába, én pedig mint valami csomagszállító szolgálat, vittem utána a bőröndjét.
- Hol vagytok? – kérdeztem Natsu-t az adóvevőn.
- 8.-on lifttel mentünk.
- Remek, én meg lépcsőzzek?
- Akár.
- Köszönöm együttérzésed – vonszoltam fel magam a 8.-ra, igaz elég hamar.
- 215-ös ajtó.
- Szuper – nyitottam is be egyből.
Öt kitágult szem szegeződött rám, s az egyik arcra, egy perverz vigyor.
- Épp ideje volt már, hogy felérj – mély hangján dörmögte nekem.
- Nem vagyok a csicskád, csupán a bőröndöd hoztam fel. Jövünk 7-re, jó lenne, ha addigra elkészülnél.
- Milyen kis harapós cica vagy – mosolygott.
- Nem vagyok játékszer, akit csak úgy kedved szerint használhatsz. Sőt, könnyűvérű sem vagyok, ha a mikro agyadon átfutott volna ez a gondolat, hogy megfektess – a többiek egy „Úh ezt benézted haver” szöveggel kontráztak még rá.
- Ilyen buta libát? Nézz magadra! –vigyorodott el, én pedig hátat fordítottam neki.
- 7-re készülj el! –majd becsaptam az ajtót, s levágtattam az autóhoz.
*
Estig a helyszínen voltunk, végig néztünk mindent, a kordonokat, a vészkijáratokat, 7-re pedig már a szállodában voltunk Natsuval, hogy elvigyük őkelmét a koncertre. Az ajtón kopogtunk, s egy csapzott hajú leader nyitott ajtót.
- Yaa, Seunghyun! –kiáltott be.
- Melyik?
- Idősebbik! Megjöttek a bigéid – tárta ki az ajtót előttünk.
Szememet forgattam, majd beléptünk az ajtón.
- Miért nekem kell odaérni először? – nyafogott.
- Nem te fogsz, csak haladj már –toporzékolt Natsu.
Én egy szót nem szóltam, nem akartam vitába keveredni. Odalépett hozzám Seunghyun, s végig simított az arcomon.
- Valami baj van szépségem?
- Nincs. Vedd le rólam a kezed – mormogtam.
- Harapós kedvedben vagy – húzta el a kezét, s szemeit végig futtatta rajtam.
Nem válaszoltam, csak vártam, hogy végre összeszedje magát. Szerencsére hamar kész volt, így lemehettünk, az autóhoz.
- Minden rendben van _______? – hallottam apám hangját.
- Igen, minden rendben, most megyünk az arénához.
- Rendben. A többiek már ott vannak. Natsunak feladata lesz, így egyedül vigyázol rá.
- Oké, remélem, nem megy az agyamra.
- Hé, ki kérem magamnak, én nem szoktam mások agyára menni. Amúgy is te vagy mufurc, és bunkó – ahogy ezt kimondta, satu fékeztem, s szerencsére bele fejelt az ülésembe.
- Hogy mit mondtál?
- Az orrom, te vadállat nőszemély!
- Leszarom az orrod, miért kötözködsz? – indultam el újra.
- Majd ezt megbeszéljük kettesben.
Sóhajtottam, s az aréna mögé parkoltam le, ahol ismét sok rajongó volt. Félretoltam a lányokat, akik lökdösni kezdtek, így Natsu vitte be a nagyszájú bálványkát.
- Engem te ne lökdöss, mi vagy te a pitbullja? – vinnyogott az arcomba.
- Kotródjatok. Kaptok rá 2 percet. – nem mintha hatott volna a keménységem, és komolyságom.
Seunghyun végig nézte az ajtóból az egészet, ahogy lökdösődök a kis csitrikkel, vagy épp üvöltök. Persze belém is kapott az egyik. Miután sikerült a kordon mögé zavarnom őket, bementem, s az ajtónak támaszkodva állt egyedül.
- Miért nem mentél be?
- Meg akartam nézni, hogy véded meg a seggem. Cuki vagy –kuncogott.
- Nem vagyok cuki, inkább örüljetek. Van valamerre egy elsősegély doboz? – fogtam a karom, mert az egyik kiscsaj sikeresen végig karistolta a karmával a bőröm.
Bementünk az öltöző részbe, és előkerestem.
- Mutasd, megcsinálom én.
- Nem kell segítened, megoldom. Nem vagyok hadi beteg –ahogy elvettem a kezem, csupa vér lett a karom.
- Ezt durván szétkarmolta, mekkora körme volt? – kuncogott.
- Ne kuncogj, mert megjárod! – erre odanyomott egy fertőtlenítős vattát.
- Au! Óvatosabban már! – mordultam rá, s a szemeibe néztem, amiben aggodalmat láttam.
Elvesztünk egymás szemeiben, s közeledett az arca az enyém felé. Hirtelen kivágódott az ajtó, mire visszatért a karom leragasztásához.
- Gerlepár, na, mi van biztonsági őr csajszi, meg kellett Tabikát védened? – szólt be az egyik tag, azt hiszem Youngbae vagy SOL vagy, hogy a francba hívták.
- Kezdjük ott, hogy semmilyen gerlepárról nincs szó. A kordon mögé küldtem a drága fanjaitokat, akik összekarmoltak. Ennyi történt. Kösz, hogy segítettél beragasztani – majd felálltam, és kimentem.
*
Elkezdődött a koncert, már a színpad előtt állunk, hogy a tomboló tömeget felfogjuk. Mindenkire figyelnünk kellett, nem csak külön a tagokra. Jiyong nyomában voltam folyton, mert állandóan a fanok közé rohant, és alig bírtuk őt onnan kirángatni. Utána Seunghyunt kellett kergetnünk, mert a kétkerekű járgányával mindenfelé ment. Az egyik kordonnál a fanokat szorították vissza Genichiék, szóval mindenkinek, volt feladata. Mire vége lett a két és fél órás koncertnek, eléggé kifáradtam, s a nekünk kiszabott helyen, kidőltem.
- _________ meghalt. Morbid volt ez a nap. Igaz Chidori? – ült le mellém Genji.
- Nem haltam meg. – motyogtam, s valaki kopogott az ajtón.
