Egy gyönyörű
éjszakán vagyok túl, a világon a leggyönyörűbb lánnyal. Azzal, aki a
kislányomat szülte. Váratlanul ért minket, de mindenben támogattam őt, s el is telt,
hipp-hopp, az a 9 hónap. Eunmi-t betolták a szülőszobára, nagyon nagy fájdalmai
voltak. És én nem lehettem ott. Az utolsó pillanatban értem oda, amikor már a
kis Hara megszületett. Rá két percre, az életem értelme, a kislányom édesanyja
meghalt.
- Eunmi! Eunmi! - szólítgattam őt, de semmi.
- Kérem, menjen ki! - tolt ki az orvos az ajtón kívülre, s várnom kellett.
Próbálták megmenteni, de nem sikerült. Az orvos kezei között halt meg, itt hagyott egy újszülöttel, akinek anyukája nem lesz. Azt mondták, h egy ér záródott el az agyában, az okozhatta a problémát. Nem érdekelt a munka, se a karrierem. Mély depresszióba estem, s napokig bent voltam a kislányom mellett. Egy hét után hazavittem őt, s óvtam még a széltől is. Próbáltam a talpamra állni, gondoskodni róla, de minden etetés, minden fürdetés, minden dolog, sírásba torkollott. Nem ő sírt, hanem én. 6 éve voltunk együtt, hosszú gyönyörű idő volt ez. Annyira kész voltam idegileg, h alig mozdultam ki.
Az idő futott előlem, s már fél év eltelt Eunmi halála óta. Hara-val voltam szinte, a karrieremről nem gondoskodtam.
- Gyere baba, megyünk sétálni. - öltöztettem fel őt, majd a babakocsiba tettem, s kisétáltunk a közeli parkba.
Rajongók jöttek, bámultak rám, én pedig mogorván küldtem el őket. Később egy európai lány ült le mellém, és kutatott valamit a táskájában, majd rám pillantott.
- Mi van? - kérdeztem hirtelen, mire megszeppent.
Nagy szemeivel pislogott rám, ami kicsit megmozgatott bennem valamit.
- Azért, mert te vagy Kwon Jiyong, nem kéne így viselkedned. Sajnálom ami Eunmival történt. - hajtotta le a fejét.
- Honnan tudod?
- Yang HyunSuk mindent tud. - nem értettem mire céloz.
- A főnököm? Mégis h kerültél vele kapcsolatba?
- A kislányára vigyáztam, és természetesen kiöntötte a lelkét. – válaszolta röviden.
Elgondolkoztam, és nem figyeltem rá, ezért felállt, pont amikor mondani akartam valamit neki.
- Hey, várj! - szóltam utána.
- Igen?
- Se..- vettem egy nagy levegőt - segítenél nekem? - hajtottam le a fejem.
- Örömmel. – ejtett meg egy gyerekes mosolyt.
Annyira érdekes volt számomra egy európai lány, sosem voltam azelőtt ilyen közel egyhez sem. Igaz a rajongók között akadtak, de mégis, több volt az ázsiai, akiket láthattam. Vissza leült, majd ránézett a babára.
- Mennyit szokott levegőn lenni? Etetés, itatás?
- Hát, eddig, nem nagyon volt. Próbálom őt tápszerrel, de nem megy. –fogtam a fejem.
- Szerintem, menjünk hozzád, és megmutatom. - mosolygott kedvesen rám.
Felálltam, majd elindultunk. Végig faggatott a piciről, h mit hogyan csinálok vele, s kezdtem kínosan érezni magam.
- Uhm, Jiyong szólíthatlak így? - kérdezte.
- Persze, és a te neved?
- _________________ vagyok, kicsit európai, de inkább csak ______. A picit h hívják? - nézte folyamatosan.
- Hara. Kwon Hara. - leginkább az fogott meg, h mindenhol segített.
A lépcsőn felvinni, majd a liftnél is.
- És mióta élsz itt kint?
- Már 3 éve, ezért is tudom úgy a nyelvet. –botlott meg egy pillanatra, de utána nyúltam, és hirtelen magamhoz rántottam őt.
Pár másodpercig bámultuk egymást, majd eltoltam magamtól.
- Ne haragudj. - hajtotta le a fejét.
- Nincs gond. – értünk oda a lakáshoz, majd bementem, ő pedig utánam jött.
Körül nézett, aztán segített kivenni a babát.
- Van neki külön szobája?
- Nincs, nem volt időnk semmire sem. Én turnéztam, Eunmi pedig egyedül volt itthon.
- Áh, értem. Szóval melletted alszik. - egyből rájött.
Aprót bólintottam, majd elkezdtem hallgatni a beszédét. Mindent elmondott, közben tisztába tette a kicsit, megetette és lefektette aludni.
Már hónapok óta itt van ______, segít, amiben csak tud. Főz, mos, csak h könnyebb legyen. Úgy érzem, mintha Eunmi egy angyalt küldött volna hozzám, h segítsen. Egyik este a kanapén aludt el, ki volt merülve, mindig felkelt Hara-hoz, amíg én aludtam. Letérdeltem a kanapé mellé, miután betakartam. Ahogy aludt, mintha valaki állt volna mögöttem.
-„Tedd meg” –hallottam azt a hangot, ami olyan volt, mint a volt barátnőmé.
Megráztam a fejem, majd felálltam.
-„Jiyong, tedd meg! Ne gyászolj olyan sokat.” - én megőrültem, kimentem a konyhába inni, majd kinyitottam az ablakot, h kitisztuljon a fejem.
Elgondolkoztam, majd visszasétáltam _____ mellé. Letérdeltem ismét, s csak néztem őt. Lassan közeledtem az arcához, és egy puszit nyomtam az ajkaira. Teljesen lelkiismeret furdalásom lett, így el is húztam a fejem.
-„Ne gyászolj, élvezd ki az életet, fiatal vagy!” - hallottam ismét azt a hangot, majd egy nagy huzat lett, s onnantól nem hallottam.
______ lassan felébredt, s rám nézett.
- Mianhae, h elaludtam. - hajtotta le a fejét.
- Ugyan, ne kérj bocsánatot, hónapok óta itt vagy. És köszönök mindent. - húztam magamhoz, majd hirtelen fellángolásból megcsókoltam őt.
Hónapok után, ismét nőt érezhettem, simogathattam őt és ölelhettem.
- Jiyong, e..ez.. ezt nem szabad. - nyögte ki nehezen.
- Kérlek, tégy boldoggá. - teltek meg szemeim könnyel.
Pár percig habozott, majd megölelt, s a fülembe suttogott.
- Örömmel.
- Eunmi! Eunmi! - szólítgattam őt, de semmi.
- Kérem, menjen ki! - tolt ki az orvos az ajtón kívülre, s várnom kellett.
Próbálták megmenteni, de nem sikerült. Az orvos kezei között halt meg, itt hagyott egy újszülöttel, akinek anyukája nem lesz. Azt mondták, h egy ér záródott el az agyában, az okozhatta a problémát. Nem érdekelt a munka, se a karrierem. Mély depresszióba estem, s napokig bent voltam a kislányom mellett. Egy hét után hazavittem őt, s óvtam még a széltől is. Próbáltam a talpamra állni, gondoskodni róla, de minden etetés, minden fürdetés, minden dolog, sírásba torkollott. Nem ő sírt, hanem én. 6 éve voltunk együtt, hosszú gyönyörű idő volt ez. Annyira kész voltam idegileg, h alig mozdultam ki.
Az idő futott előlem, s már fél év eltelt Eunmi halála óta. Hara-val voltam szinte, a karrieremről nem gondoskodtam.
- Gyere baba, megyünk sétálni. - öltöztettem fel őt, majd a babakocsiba tettem, s kisétáltunk a közeli parkba.
Rajongók jöttek, bámultak rám, én pedig mogorván küldtem el őket. Később egy európai lány ült le mellém, és kutatott valamit a táskájában, majd rám pillantott.
- Mi van? - kérdeztem hirtelen, mire megszeppent.
Nagy szemeivel pislogott rám, ami kicsit megmozgatott bennem valamit.
- Azért, mert te vagy Kwon Jiyong, nem kéne így viselkedned. Sajnálom ami Eunmival történt. - hajtotta le a fejét.
- Honnan tudod?
- Yang HyunSuk mindent tud. - nem értettem mire céloz.
- A főnököm? Mégis h kerültél vele kapcsolatba?
- A kislányára vigyáztam, és természetesen kiöntötte a lelkét. – válaszolta röviden.
Elgondolkoztam, és nem figyeltem rá, ezért felállt, pont amikor mondani akartam valamit neki.
- Hey, várj! - szóltam utána.
- Igen?
- Se..- vettem egy nagy levegőt - segítenél nekem? - hajtottam le a fejem.
- Örömmel. – ejtett meg egy gyerekes mosolyt.
Annyira érdekes volt számomra egy európai lány, sosem voltam azelőtt ilyen közel egyhez sem. Igaz a rajongók között akadtak, de mégis, több volt az ázsiai, akiket láthattam. Vissza leült, majd ránézett a babára.
- Mennyit szokott levegőn lenni? Etetés, itatás?
- Hát, eddig, nem nagyon volt. Próbálom őt tápszerrel, de nem megy. –fogtam a fejem.
- Szerintem, menjünk hozzád, és megmutatom. - mosolygott kedvesen rám.
Felálltam, majd elindultunk. Végig faggatott a piciről, h mit hogyan csinálok vele, s kezdtem kínosan érezni magam.
- Uhm, Jiyong szólíthatlak így? - kérdezte.
- Persze, és a te neved?
- _________________ vagyok, kicsit európai, de inkább csak ______. A picit h hívják? - nézte folyamatosan.
- Hara. Kwon Hara. - leginkább az fogott meg, h mindenhol segített.
A lépcsőn felvinni, majd a liftnél is.
- És mióta élsz itt kint?
- Már 3 éve, ezért is tudom úgy a nyelvet. –botlott meg egy pillanatra, de utána nyúltam, és hirtelen magamhoz rántottam őt.
Pár másodpercig bámultuk egymást, majd eltoltam magamtól.
- Ne haragudj. - hajtotta le a fejét.
- Nincs gond. – értünk oda a lakáshoz, majd bementem, ő pedig utánam jött.
Körül nézett, aztán segített kivenni a babát.
- Van neki külön szobája?
- Nincs, nem volt időnk semmire sem. Én turnéztam, Eunmi pedig egyedül volt itthon.
- Áh, értem. Szóval melletted alszik. - egyből rájött.
Aprót bólintottam, majd elkezdtem hallgatni a beszédét. Mindent elmondott, közben tisztába tette a kicsit, megetette és lefektette aludni.
Már hónapok óta itt van ______, segít, amiben csak tud. Főz, mos, csak h könnyebb legyen. Úgy érzem, mintha Eunmi egy angyalt küldött volna hozzám, h segítsen. Egyik este a kanapén aludt el, ki volt merülve, mindig felkelt Hara-hoz, amíg én aludtam. Letérdeltem a kanapé mellé, miután betakartam. Ahogy aludt, mintha valaki állt volna mögöttem.
-„Tedd meg” –hallottam azt a hangot, ami olyan volt, mint a volt barátnőmé.
Megráztam a fejem, majd felálltam.
-„Jiyong, tedd meg! Ne gyászolj olyan sokat.” - én megőrültem, kimentem a konyhába inni, majd kinyitottam az ablakot, h kitisztuljon a fejem.
Elgondolkoztam, majd visszasétáltam _____ mellé. Letérdeltem ismét, s csak néztem őt. Lassan közeledtem az arcához, és egy puszit nyomtam az ajkaira. Teljesen lelkiismeret furdalásom lett, így el is húztam a fejem.
-„Ne gyászolj, élvezd ki az életet, fiatal vagy!” - hallottam ismét azt a hangot, majd egy nagy huzat lett, s onnantól nem hallottam.
______ lassan felébredt, s rám nézett.
- Mianhae, h elaludtam. - hajtotta le a fejét.
- Ugyan, ne kérj bocsánatot, hónapok óta itt vagy. És köszönök mindent. - húztam magamhoz, majd hirtelen fellángolásból megcsókoltam őt.
Hónapok után, ismét nőt érezhettem, simogathattam őt és ölelhettem.
- Jiyong, e..ez.. ezt nem szabad. - nyögte ki nehezen.
- Kérlek, tégy boldoggá. - teltek meg szemeim könnyel.
Pár percig habozott, majd megölelt, s a fülembe suttogott.
- Örömmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése