Not your day [Jiyong] (+18)

Öltöztető voltál a YG Entertainmentnél. Szerettél dolgozni, szerettél segíteni az összes idolnak, akik ott dolgoztak.
- ______! – szólított meg Yang Hyunsuk a cég feje.
- Igen főnök?
- Jiyongnak kéne segíteni az MV-jében. – mosolygott.
- Rendben. Mikor lesz?
- Hm. – nézett az órájára – 10 perc múlva körülbelül.
Bólintottál, majd befejezted a kajálást, s a helyszínre mentél ahol a forgatás folyt. Ahogy beléptél az ajtón, a másik öltöztető lány kapott a karod után.
- Végre hogy itt vagy. Segítened kell! Nem tudom, hogy melyikkel kezdjem. – morgolódott.
- Szerintem ezt. – vetted kezedbe a ruhát, s a félmeztelenül toporgó Jiyonghoz sétáltál.
- Szia ________. – mosolygott rád.
- Szia, waoh, tök jók a „tetoválásaid”. - dicsérted meg, a hamis, festett díszeket a testén.
- Szokásos, nem bírom megállni, hogy ne próbáljam ki, hogy mutat rajtam. – fordult meg, te pedig ráadtad a köpenyt.
Óvatosan igazítottad, s a fülénél babráltál.
- A fenébe. –morogtál, miközben próbáltad kiakasztani a cérnaszálat.
Úgy rátekerődött a fülbevalójára, hogy nem sikerült kiszedned.
- Van valakinél olló? – kérdezted.
- Nincs… - érkezett az egyszerű válasz.
Leültetted Jiyongot, s a fogaiddal haraptad el a zavaró szálat, így könnyen ki tudtad akasztani a füléből. Minden egyes levegővételed hallotta, s a nyakadba volt az arca. Mélyeket szippantott émelyítő illatodból.
- Megőrjítesz. – motyogta alig hallhatóan.
Elégedetten mosolyogtál, majd elhajoltál tőle.
- Kész is. – csináltad meg, hogy ne látszódjon aztán felállítottad őt.
Végig simítottál a vállain, s a hátán is, hogy a gyűrődéseket eltüntesd. Érezted a kezeid alatt, hogy megremeg.
- Jiyong kész vagy? – szólt a rendező.
- Igen. – ejtett meg egy mosolyt feléd, majd bement a díszlet elé.
Elkezdték a forgatást, neked pedig egy női ruhát kellett nézned.
- Szerintem ez a kis fekete nagyon szexin állna neki.
- Kiemelné a lábait. – értettél egyet.
Nem sokkal később megérkezett Jiyong. Átöltöztettétek női ruhába, jobban mondva te. Egy kis bokszerben állt előtted, s ahogy húztad le a ruhát rajta, a kezeddel véletlenül hozzá értél a férfiasságához.
- Öhm.. –nézett Jiyong rád.
- Bocsi.. Beakadt. –húztad le a fenekére a ruhát.
Közel hajolt hozzád, s a füledbe suttogott.
- Megőrjítesz tényleg. - mormogta.
- Azt látom… csak tudod, látni. - mutattál a lába közé.
- Bakker. Kérek, 20 perc szüntet. - kiáltotta el magát.
- Hát, de még el sem kezdtük!
- Nem baj, kérlek. - majd a füledbe mormogott ismét.
- Az egyik helységbe gyere, várlak. - rohant el.
10 perc után arra hivatkozva, hogy fáj a hasad, elindultál megkeresni a srácot. Bent állt az egyik kisebb raktárszerűségben, s várt rád. Amint megtaláltad őt, éhesen tapadt az ajkaidra, meg sem várva azt, hogy legalább levegőt vegyél. A nyakad kényeztetésére tért át, miközben farmereden keresztül markolta a feneked.
- Rég óta meg akartam ezt tenni már. –csókolt meg ismét.
Kezeddel felhúztad a falatnyi ruhát rajta, s a bokszerén keresztül kezdted masszírozni a férfiasságát. Arcát a vállgödrödbe fúrta, hosszú ujjaival a hasadon cirógatott végig. Kigombolta a farmered, s kezét elsüllyesztette a nadrágodban. Nem szégyenlősködtél a vékony anyagú ruhadarabjába nyúltál.
- Jesszus. - nyögött fel, ahogy megérezte felhevült bőrén a hideg ujjaid, s ő pedig elég nagy figyelmet fordított a csiklód masszírozására.
Hirtelen a vállába kapaszkodtál, egy hangosabb nyögés kíséretében. Kihúzta a kezed a férfiasságától, s a combodon simított végig, aztán beleakaszkodott a nadrágod korcába majd lehúzta azt. Ügyesen lecsusszant a combodon, utána még kicsit segített, hogy ki tudj lépni belőle. Könnyedén felültetett egy nem használt polcra. Szétnyitotta a lábaidat, majd dörzsölni kezdte magát hozzád.
- Uh, direkt kínzol? – karoltad a női ruhás srác nyakát.
- Nem. – vette elő meredező, s egyben lüktető férfiasságát.
Kicsit elcsodálkoztál, majd egy vigyor kíséretében, közelebb húztad magadhoz. A meredező büszkeségének a hegye pont a bejáratodnál volt, így lassan, ezzel kínozva téged hatolt beléd.
- Úristen Jiyong. - nyögted, majd lassan nyomta magát tövid.
Lábaiddal a derekét karoltad, úgy mozgott benned. Morgások, nyögések és sóhajok hagyták el a szátokat.
- Ah ______ istenien szűk vagy. - gyorsított.
- Jihyongh.. még! - markoltad a haját, hogy úgy csókoljon meg.
Már majdnem a csúcsra jutottatok mindketten, amikor kivágódott a raktár ajtaja.
- Mi a…- nézett hirtelen hátra a fölötted magasodó srác, s a főnökötökkel Hyunsukkal találkozott a tekintete.
- Szóval itt vagytok. Mindketten az irodámba jöhettek. - egyáltalán nem volt kedves a hangszíne, ami rosszat jelentett.
Rátok zárta az ajtót, te pedig Ji szemeibe néztél.
- Befejezzük, és ne aggódj, megbeszélem a főnökkel. –mosolygott bíztatóan.
Tovább folytatta a mozgást, majd mindketten átléptétek a gyönyör kapuját. Kicsit félve, ám büszkén öltöztél fel, s rendezted Jiyong ruháját. Egy szenvedélyes csókot adott, aztán felmentetek a nagyfőnök irodájába. Jiyong kopogott, majd miután belépést kaptatok, bementetek.
- Jó napot. Hivatott? –kérdezte Jiyong.
- Leülni!
Úgy tettetek, ahogy mondta.
- Nos mivel ______ megszegte a szerződésben leírt szabályokat, s rá is érvényes ugyanúgy, mint mindenkire, ezért távoznia kell a YGből.
- Micsoda? Nem! Főnök ne csinálja! Kérem.
- Jiyong. Megszegte! Tudod jól a szabályokat. - hallgattad miközben lehajtott fejjel ültél.
- Én is ugyanúgy megszegtem! Amúgy is én mozdultam rá, és nem fordítva. - próbált kimenteni téged.
- Te büntetésnek kapod azt, hogy elnapolom az MV-d forgatását, de ________-nak/nek távoznia kell.
- Értettem uram. - egyeztél bele könnyedén.
- Rendben, akkor viszlát. - bólintottál, meghajoltál s kimentél onnan.
A szíved sajgott ez miatt, de a lelked mélyén nem bántad meg hogy ez történt. Jiyong utánad rohant, amíg pakoltad a táskádba a dolgaidat.
- Ezt jól elintéztem neked.
- Mindenhez két ember kell. - válaszoltad kedvetlenül, s a válladra tetted a táskát.
- Sajnálom. –állta el az utad, aztán magához rántott.
- Engedj! Mennem kell. - toltad el őt, majd elmentél mellette.
- Nem akarom! - hisztizett.
- Nem én döntöm el. Ez a sorsunk. Minden jót Jiyong. - léptél be a liftbe, ő pedig csak nézte a becsukódó ajtót.
Búskomoran léptél ki az ajtón, s a múltad, a szíved egy részével magad mögött hagytad. 

It's over [Optional Bias]

Gusztustalan, amit műveltem. Képes voltam tönkretenni őt, megannyi esélyt eljátszva. Rég óta húztam halasztottam, azt hogy elmondjam neki az érzéseim. Az őrületbe kergettem vele. Magába fordult, s teljesen megváltozott. Hosszú barna haját átfestette, tökéletes bőrét pedig televarrattatta. Több tetoválás díszíti a testét, mint egy-egy idolnak. Piercingek hada sorakozott a fülébe, s természetesen a nyelvében is volt. Én tettem őt azzá, amilyen most.
Sosem akartam, hogy megismerje az önző, bunkó, tapintatlan énem, mégis sikerült előcsalogatnom.
Az utolsó estét töltöttünk együtt. Nem volt valami felhőtlen. Folyamatosan hibáztattuk a másikat, hogy ezért, és azért a te hibád. Előtte volt még pár komolyabb összekapásunk, s, azóta egyáltalán nem nyílt meg felém. Minden dühét elnyelte magába. Akkor sem haragudott úgy igazán rám. A szemére vetettem, hogy megcsaltam őt ittasan, hogy kipróbáltam drogot, ő pedig magához ölelt, hogy kapok még egy esélyt, több ilyen ne legyen. A legutolsó vitánk is ilyen volt.
- Mikor érted már meg, hogy az én türelmem sem véges? Elmondtam százszor, szép szóval drága ________, hogy az utolsó esélyedet játszod már. – dühös volt rám, lecsengett a hangjából.
- Sajnálom. Több ilyen nem lesz. – erősítettem meg, hogy valóban nem lesz.
- Igen tudom, hogy nem lesz, mert itt vége mindennek. – fordult el tőlem, s a válláról lecsúszott a pánt.
Jéghideg ujjaimmal szántottam végig selymes bőrét, hogy felhúzzam a vékony pántot az eredeti helyére. Elrántotta a vállát.
- Ne érj hozzám. Kitudja milyen nőket ujjaztál meg azokkal az ujjakkal! – ekkor már a könnye folyt.
Elég erős lánynak ismertem, sosem sírt semmiért, de mintha most kitéptem volna a dugót a könnycsatornáiból.
- Kérlek, beszéljük meg!
- Nincs mit megbeszélni. Megannyi esélyt adtam, s naiv voltam, hogy hittem a tökéletes szerelembe. Nem érdemelsz meg, sehogy sem! – nézte az esős várost az ablakból.
- De.. – nem jött egyetlen szó sem a torkomból.
- Most pedig menj el. – még mindig nem nézett rám, ami kezdett egyre jobban fájni.
- Nem! Én is itt lakom.
- Laktál! – vágott a szavamba.
Lángoló tekintettel néztünk egymás szemébe, ahogy rám pillantott. Utáltam a pillanatot, amikor olyan szemekkel nézett rám, mint aki most akarja, hogy ráugorjak. Nem bírtam megállni, hevesen az ajkaira tapadtam. Hosszú hajába vezettem vékony ujjaimat, s próbáltam csak rá koncentrálni. De a nyilalló fájdalom egyre rosszabb lett. Fájdalmas tekintettel néztem rá. A földre rogytam, s nyögtem egyet.
- Ezt miért kellett? – könnyeztem be.
- Csak, h tudd, én a múlt vagyok. – ment el mellettem.
Az agyam a fájdalomra összpontosított. A legféltettebb kincsemet térdelte meg, ami komolyan nem a legkellemesebb érzés. Összekaptam magam, hogy utána tudjak menni, de amikor kiléptem az ajtón, a lélegzetem elakadt. Nem a látványtól, hanem a dühtől.
- Azonnal tedd le a dolgaimat!
- Fogd be a szádat, és takarodj!
- Miért nem adsz esélyt?
- Mégis mennyit kérsz még _______? Mi vagyok én? Hm? Én hányszor bántottalak meg? Hányszor léptem félre férfiakkal? Hányszor késtem el fontos dolgokról? – vágta hozzám a kérdéseit.
A fejemet hajtottam le, mert igaza volt. Talán most veszítettem el őt igazán azt, akivel a mindennapok oly annyira jók voltak.
- Amikor be voltam rúgva akkor történtek ezek. – próbáltam kifogást keresni.
- Ennyire nem számítottam én, hogy amikor készültem mindennel, te a kocsmába mentél, ahelyett hogy hazajöttél volna. Gratulálok kedves  ____________________. – mondta ki a teljes nevem, amitől kirázott a hideg.
- De számítottál! Hagy hozzam rendbe, kérlek! – próbáltam megigézni a szemeimmel.
- Nincs több esélyed! Eljátszottad. – határozottnak próbálta adni magát, de tudtam, hogy legbelül arra vár, hogy gürizzek érte.
- Akkor, elmegyek. - mondtam ki fájdalmasan, ő pedig helyeslően bólintott.

Monoton kapkodtam össze a cuccaimat, persze direkt nem az egészet, mert vissza szeretnék még mindenáron ide jönni. Az ajtóban támaszkodva várta, hogy végleg kilépjek az életéből. Miután nagyjából mindenem bepakoltam odaléptem hozzá.
- Sajnálom, nem akartam, hogy ez legyen. – simítottam végig gyönyörű arcán.
- Már mindegy, ezt nem tudod helyre hozni. – fordította el a fejét, hogy ne érjek hozzá.
Fájdalmas sóhaj hagyta el a számat, s kiléptem mellette, aztán a bejárati ajtón is. Direkt elidőztem előtte, hogy halljam őt még utoljára. Keserves zokogásban tört ki, s a nevemet hüppögte hisztisen. Megannyi kérdést hallottam tőle, majd összeszorítottam a szemeimet, az előtörő könnyek ellen.
- Nélküled én egy senki vagyok.  – hagytam el az életemet, ami nagyon fontos volt számomra.
Tudom, hogy soha sem lehetek már olyan boldog, mint azelőtt _________-val/vel voltam. A sok emlék marcangol. Legelső találkozásunk, amikor még nem tudta, hogy egy olyan személy vagyok, akit több millióan ismernek. Egy sajnálom ide édes kevés volt, mindent elrontottam a hűtlen énemmel. Sajnálom ________ ,de én még mindig szeretlek.