Love is painful [Jiyong] (+16)

Te szemszöged:

Mohón kaptam ajkai után, bele nem gondolva a következményekbe. Jiyong már több mint 3 hete elvonón van, a legutóbbi drogozása miatt. Teljesen lezüllött, pedig én itt voltam vele, ha kellett, ha nem. Egyszer fajult el addig a dolog, hogy kaptam egy pofont tőle, de igazából sosem bántott. Mivel az utóbbi hónapokban már megelégeltem az ilyen lépéseit, máshol kerestem a boldogságot. Jihoon személyében találtam meg, aki igaz idősebb volt pár évvel, mégis mindent megadott. Vele követtem el életem talán eddigi legnagyobb hibáját, amiből sehogy sem tudok kimászni. Az ég megáldott minket egy kisbabával. Már a 3. hónapban jártam, amikor a rosszullétek kezdtek egyre durvábbak lenni. Jiyong nem tudott róla, és mivel most sincs itthon, Jihoon itt aludt.
- Nem lesz baj? – kérdezte tőlem, miközben puszilgatta ajkaim.
- Nem, nyugodj meg. Nem fogja megtudni – ahogy ezt kimondtam, egy halk torokköszörülést hallottunk.
- Mit nem fogok megtudni?
- S-semmit – léptem el szeretőmtől.
- Hogyne – villant meg csoki barna szeme, kiment a konyhába.
Talán nem sok jóra számíthatok, reménykedem, hogy nem bukik ki. Gyorsan kitoltam Jihoont az ajtón, mondtam neki, hogy később felhívom, de nem gondolkoztam igazán, hogy nekem is el kéne mennem.

Jiyong szemszöge:

A legutóbbi drogtúladagolásom miatt bevittek elvonóra, de, csak mert verekedésbe csöppentem. Egy nagyobb banda vezetőjét hagytam helyben, akik baszogatták a csapattársaimat. Sosem voltam az az ember, aki csendben tűri, hogy szapulják mindazt, amit évek alatt építettek fel. Idősebbik Seunghyun rettentően el volt kenődve, hosszú pillái alól csak úgy záporoztak a könnyek. Elbeszélgettem vele hosszú órákon keresztül, tudtam, hogy az önbizalma így sem veri a plafont, ezek után meg pláne. Bekattantam, belőttem magam. Onnantól a szörnyeteg énem került a felszínre. A múltam sem túl rózsás, hisz az előző három barátnőmet is kinyírtam, de erről senki, semmit nem tudott. Igaz, hogy _______-val/vel már 6 éve alakítunk egy párt, csak egy pofon durrant eddig. Azt hittem jól bírom. De mégsem. Megcsalt. És ezt tetőzte még az is, hogy terhes volt, de nem tőlem! Szerettem ezt a lányt, még ha egy rettenetes ember is voltam. Amikor elmentem, mondtam neki, azt hiszem nem elégszer, hogy szeretem és imádom őt. Erre hazajövök, s legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Jihoonnal látom.
- J-jiyong – hallottam meg vékonyka hangját mögülem. Nem mert közel jönni, én pedig nem válaszoltam neki.
- K-kérlek ne haragudj rám. Hiányoztál – suttogta, miután erőt merített, hátamhoz bújt.
Jól esett, de belül mardosott a fájdalom.
- Mióta kavarsz vele? – tudtam jól az igazságot, hisz minden lépését figyeltem barátnőmnek. Tudtam az éjjeli hívásokról, arról, hogy szexelnek. De most az ő szájából akarom hallani.
- Jiyong, én té… - félbeszakítottam.
- Válaszolj! Mióta dugja a puncid, huh? – fordultam meg, meg sem vártam válaszát, a nyakánál a falnak toltam és szorítottam.
Elborult az agyam, apró kezeivel az enyémre szorított, arca lilulni kezdett. Próbált pár szót kipréselni magából, könnye csorogni kezdett, ekkor engedtem el őt. Hevesen kapkodta a levegőt, nézett rám. Szólásra próbálta nyitni apró dús ajkait, melyeket oly annyira szerettem, de élete második, talán legnagyobb pofonját kapta tőlem.
- Büdös ribanc. Tudok rólatok. Azt hiszed, hülye vagyok? – üvöltöttem vele, mire összerezzenve lecsúszott a fal mellé és összehúzta magát. Megijedt tőlem, nekem pedig szükségem van a drogra.
- Jól megdugott mi?
- F-fejezd be!
- Terhes vagy tőle! Láttam a tesztet! Ezért nem akartál tőlem – keltem ki magamból, s legnagyobb fájdalmamat adtam ki azzal, hogy a hajába téptem, felrántottam őt. Fájdalmasan nyösszent egyet, fekete szemfestéke az arcán folyt le. Nem hatott meg semmi, úgy érzem megérdemelte. Hajánál fogva húztam ki őt a nappaliba, levágtam a dohányzóasztal mellé, amin a feje koppant. Sírva nézett rám, ajkából ömleni kezdett a vér.
- Retek ribanc vagy – hirtelen újra elöntötte az ideg elmémet, így behúztam neki egyet, nem foglalkozva azzal, hogy ő éppen egy nő.
Sosem akartam őt így megverni, vagy épp megbántani, de kihozta belőlem az állatot. Ott hagytam őt, s egy ajtó becsapással mentem is, de csak az ajtó elé.

Te szemszöged:

Sosem éreztem ekkora fájdalmat. Azt hittem sosem fog bántani engem. Megijedtem. Remegve álltam fel, szemezve az ajtóval, hogy mikor jön vissza. Előkerestem a telefonom, hívtam Jihoont.
- Mondd édesem – hallottam meg lágy hangját.
- S-segíts! – hangom kétségbeesett volt, zokogtam.
- Mi történt?
- B-bekattant…gyűlöl – sírtam neki. – Gyere értem könyörgöm – törölgettem a számat a vértől. Nem számítottam semmire, csak el akartam menni innen. A következő pillanatban egy szúrást éreztem, s onnantól semmire nem emlékszem.

Jiyong szemszöge:

Jól tudtam, hogy segítséget fog hívni. Csendben mentem vissza, akár egy betörő, elmém nem volt tiszta, amíg kint álltam belőttem magam. A konyhába osontam észrevétlenül, elvettem az egyik kést. Szerencsére éles volt. Vége a játéknak ________. Mögé lopóztam, hirtelen beleszúrtam, aztán még egyszer.
- Büdös ribanc! – vágtam le azt a karját, amiben tartotta a telefont.
A földön feküdt megcsonkítva, elfehéredve. Hirtelen belevágtam a hasába a kést, aztán a torkát vágtam el, hogy végleg a túlvilágra küldjem. Csupa vér voltam, ami még jobb volt, hogy Jihoon mindent hallott, így sietnem kellett. Zokogtam a fájdalomtól, legfőképp, amit én okoztam neki.
- S-sajnálom – suttogtam, erőt vettem magamon, s egy fekete zsákba rejtettem hulláját. Gyorsan eltüntettem a nyomokat, átöltöztem, a véres gönceimet mellé tettem. Hamar levittem a kocsiba a zsákot, agyam kattogott. Menni akarok utána. Szöul sötét utcáin hajtottam végig autójával, egészen a Han folyó partjáig. Az előző három barátnőmet is ide rejtettem. Szörnyű ember vagyok. Megálltam, könnyeimtől küszködve dobtam be a vízbe, mely nagyot csobbant. Gyilkos vagyok. Remegő kezekkel kerestem elő a telefonom, hogy felhívjam Youngbae-t. Elég sokat csöngött, mire felvette.
- Mondd tesó, miújság?
- Megöltem Youngbae… nem bírom tovább – ültem a kocsim mellett a földön.
- Micsoda? Jiyong! Megőrültél?
- Már rég. Csak..azért hívtalak fel, hogy mától te vezeted a bandát, sok sikert, mindenhez.
- De.. n – itt nyomtam rá a telefonom, amit idegből szétvertem, utána bedobtam a vízbe. Mardosott a fájdalom, meg akartam halni. Egy arra járó srác kezébe nyomtam a kulcsom.
- Vidd a kocsit.. gyerünk! – mondtam neki, mire megilletődötten beszállt, s elhajtott.
Zokogva rohantam fel a híd közepére, ott pedig a korlátra álltam ki. Semmit nem gondoltam végig, hisz nem volt értelme. Megvertem, megöltem a szerelmem. A szerelem pedig fájdalmas, csak senki nem gondolná, hogy ennyire. Hirtelen elengedtem a korlátot, egy nő sikítását hallottam. Megyek már hozzád ______. Testem elnyelte a jéghideg folyóvíz, szívem egy pillanat alatt megállt. Így kellett történnie a dolgoknak. A szerelem mindenkit megöl, ha nem is igazából, akkor képletesen biztosan.

Tonight it's time that i'll be crooked [Jiyong]

Egy nagyobb fellépést tudhattam magam mögött, tele voltam stresszel. Ami még jobban aggasztott, az interneten lévő pletykák. Twitteremen sokat látom, hogy összeboronálnak Kikoval, várják, mikor lesz esküvő. Igazából közöm nem volt hozzá, csak néha találkoztunk, amikor Japánban jártam. Már nem vagyunk együtt. Újévkor döntöttem úgy, hogy véget vetek minden fájdalomnak, s az óta bevallom, jobban vagyok. Megismerkedtem egy leányzóval, aki csak jobbá tudja tenni a napjaimat. _______ a neve, gyönyörű, vicces és természetesen a legjobb barátommá vált. Meghallgatott, amikor kellett, néha több is volt, mint egyszerű barát. Volt, amikor csak napokat henyéltünk az eldugott lakásomban, vagy épp nála. Nekem ez kellett, hogy szeressenek egy kicsit, simogassanak, hallgassanak meg. Nem vágytam másra a zsúfolt életemben.
Mindenem fájt, legfőképp a szívem, hisz vannak olyan fanjaim, akik túlkomplikálják a „barátságom” Kikoval. Szerettem volna valakivel megbeszélni, így fel is hívtam Őt.
- Ah, Oppa..tudod mennyi az idő? – nyöszörgött a telefonba álmos hangon.
- Beszélnünk kell, most értem haza Shanghaiból, és szükségem van rád – hadartam el.
Halkan sóhajtott.
- Menjek, vagy jössz te?
- Megyek én, azért ne öltözz át, nem sokára ott vagyok cuki.
- Cuki neked a segged! Rendben, várlak – morgott rám, s kinyomta.
A megmentőm volt. Egy mentőöv, aki akkor jelent meg, amikor a legjobban szükségem volt rá. Természetesen, én is viszonoztam kedvességét, én is meg hallgattam őt, tanácsokat adtam neki, mikor szükség volt rá. Szolgálati autóval mentem el kis eldugott lakásához, ami a második otthonom volt. Körülbelül másfél óra alatt értem el hozzá, bepötyögtem a kódot, s mentem fel a húszemeletes tömb 14. emeletére. Ott állt a sötét barna ajtón, egy arany táblán a neve. Bekopogtam. Kócosan, a Mickey egeres hálóingében nyitott ajtót, szemei püffedtek voltak és vörösek. Ahogy bementem, egyből magamhoz öleltem őt. Törékeny teste hozzám simult, arcát a nyakamba temette.
- Itt vagy – suttogta.
- Itt vagyok – pusziltam meg a fejét, aztán elengedtem, levettem bőrkabátom, cipőm.
Táskám csak lomhán ledobtam a fotelba, s néztem őt.
- Valami baj van? – mentem oda hozzá, ujjaimat a karján táncoltattam végig.
- N-nem nincs – füllentett. – Kérsz valamit? Enni, inni?
- Csak szeretetet – öleltem át őt. – Miért hazudsz nekem?
- Nekem is összejöttek dolgok, de igyekszem megoldani őket, örülök, hogy itt vagy – hadarta gyorsan, közben a kezem simogatta.
Lassan összekulcsoltuk kezünket, behúzott a hálóba, ahol félhomály volt, és csak az éjjeli asztalon lévő lámpa fénye világította be a helységet. Kibújtam farmeremből, letettem a székre a zoknijaimmal egyetemben. Befeküdtem, amíg ő bezárta az ajtót. Kényelmesen elterültem a puha matracon, s amikor letette magát mellém, a fejét mellkasomra húztam.
- Mesélj Jiyong mi a baj? – helyezkedett.
- Ah, tököm ki van mindennel. Shanghaiban volt Kiko, és egyből twitteren támadtak a JiKo shipperek, hogy mikor veszem el őt. Tudják jól, hogy olvasom a tweetjeiket, de nem foglalkoznak vele. Higgyenek, amit akarnak, de akkor is bánt. Vannak olyan fanjaim, akik konkrétan gyűlölködő üzeneteket küldenek – kezdtem bele a mondandómba.
- Azt a libát ki kéne lőni az űrbe – húzta ránk a takarót, közben a hasam simogatta. – De szerintem akkor sem lenne elég távol tőled. Ne foglalkozz azokkal, akik nem akarják, hogy boldog légy nélküle. Tudom nehéz volt, az igazat meg vallva sokkal jobban nézel ki most, mint mikor rajtad bagzott – nem is vártam más választ tőle, igazat mondott most is.
- Ah, édes – cirógattam karját. – Próbálok nem foglalkozni, csak bánt.
- Tudom… elhiszem, nem könnyű neked.
- Hát nem. És neked miért volt püffedt a szemed? Sírtál?
- Aish, muszáj?
- Igen. Tudni akarom – tenyeremmel kezdtem simogatni őt.
- Az van, hogy…jaj ne már annyira hülyén érzem magam – pillantott fel rám.
- Hallgatlak – pislogtam cukin.
- Szóval, megnéztem a fellépésed.
Nem hagyhattam ki, hirtelen félbeszakítottam őt. – Melyiket?
- Crooked – egy keserű mosoly futott végig az arcomon, megpusziltam feje búbját. – És…annyi sok szaron mentél keresztül. Ki léptél egy ritka szar kapcsolatból, támadnak a fanjaid, ilyen-olyan gondjaid vannak, mégis talpon vagy. És büszke vagyok rád, rettentően – buggyantak ki könnyei. – És annyira szeretném, ha…ha nem kéne titkolózni, ha nem csak egy szimpla összebújós este lenne,mint barátok, szinte szeretők.
- Hanem? Mit szeretnél? A barátnőm lenni? – csuklottam.
- Elhiszed, hogy bármit meg tennék, csak hogy a figyelmed rám szenteld? Hogy boldognak lássalak? Hogy ne sírjak utánad naphosszat? – ezzel meglepett.
- Te sírsz utánam?
- Nem Jiyong – vágta rá hirtelen. – Nem gondoltam volna, hogy egy év alatt ide jutunk. Te most léptél ki egy kapcsolatból, én meg szenvedek, mert nem lehetsz az enyém – újra bugyogtak könnyei. Ujjaimmal itattam fel arcáról, felé fordultam. Törékeny karjaival átkarolt, s a hajamat simogatta, miközben szipogott. Nem tudtam eldönteni, hogy most boldog, vagy sem. De jobban hajlott a nem felé. Boldoggá akar tenni. Viszont, én nem állok készen egy újabb kapcsolatra.
- É-én szeretlek Jiyong – tört ki belőle, arcom mellkasához dugtam, éreztem, ahogy hevesen ver a szíve. Nem engedett el, de én sem őt. Most, hogy elmondta ezt az egészet, valahogy még jobban ragaszkodom hozzá. Hátát kezdtem el simogatni, míg mellkasát puszilgattam. Kedvem lett volna sírni. Nem válaszoltam neki, azt akartam, hogy kisírja magát velem.
- Annyira ostoba vagyok – túrt bele a hajamba, picit meghúzta, de nem bántam. Apró, ám dús ajkaival a homlokom kezdte el puszilgatni. – Te annyira jó ember vagy. Ne haragudj, hogy rád zúdítottam. Ne foglalkozz velem, inkább mondd el, mit szeretnél tenni – terelte hirtelen a témát.
- Nem vagy ostoba, te vagy ______ jó ember, én már megrohadtam. Te vagy az útvesztőben a fény, és nem akarom, hogy elhagyj. Te tudod a legjobban, hogy mennyi sok szar szakadt a nyakamba és nem állok készen egy újabb kapcsolatra. De tudnod kell, hogy szeretlek, és szükségem van rád – próbáltam hangosan mondani, hogy ő is hallja. Lehet összetörtem őt ezzel. Hallottam, ahogy nagyokat nyel, próbálja felfogni mondandóm.
- Nem akarlak elveszíteni – suttogtam. – Adj időt nekem.
- Rendben. De Ji ..
- Hm?
- Van esély?
- Miért ne lenne? _______ fontos vagy nekem. Csak még nem állok készen.
- Jó, bocsánat – puszilta meg az orrom.
Olyan jó volt végre a karjai között lenni, simogatni és ölelni. Sosem titkolóztunk egymás előtt, elmondtuk a másiknak az érzéseinket. Én régebben böktem ki neki, hogy szeretem, így nem volt szerintem gáz, ez a támadás. Lassan álomba merültem, ölelő karjai között. Álmomban ő volt a barátnőm. Mindent megtett tényleg, és boldog voltam. Aztán megjelent Kiko, s a szemem láttára ölte meg őt. Ekkor ébredtem fel, de ő már nem volt mellettem. Körülnéztem, miután felültem.
- ______?  - nem érkezett válasz, helyette a kutyusa rohant be, rám ugrott. – Ah, te kis tehén – simogattam meg őt. – Hol a gazdi? – mintha értette volna, hogy mit kérdeztem volna, leugrott, s mutatta az utat. Kikászálódtam az ágyból, követtem. _______ ott ült az asztalánál, rajzolgatta a terveit.
- Jó reggelt – köszöntem rá. Haja fel volt fogva egy kontyba, kicsit kócos volt. Egy szaggatott farmer volt rajta egy fehér vászon inggel, ami még az enyém volt, csak itt hagytam nála.
- Neked is. Reggelit?
- Kérek – mentem oda hozzá, de ő csak felállt, s elkezdte kipakolni a kaját. Végig néztem rajta, mint mindig. Kerek fenekére szexin simult rá a nadrág, egy majmos mamusz volt rajta.
- Hogy aludtál?
- Eleinte jól, aztán felébredtem, mert nem voltál ott – sétáltam mögé, karjaimat átfontam a dereka körül.
- Igen? – állt meg egy pillanatra, neki támaszkodott mellkasomnak.
- Ühüm. Szeretek veled aludni, elfeledteted minden gondom – csókoltam a nyakába.
- Ennek örülök Jiyong, egyél – öntötte ki a kávét, s kibontakozott az ölelésemből.
Nem akartam elijeszteni őt, megbántani végképp nem. Leültem, lassan csemegézni kezdtem, természetesen őt figyelve.
- Annyira nézel, mit látsz? – kortyolta kávéját.
- Egy lányt, aki fülig szerelmes belém, és most ignorál.
- Én, nem ignorállak – vonta fel ívelt szemöldökét.
- De azt csinálod – kicsit dühös lettem, felálltam, kivettem a bögrét a kezéből, félretettem.
Egy mozdulattal felkaptam őt az ölembe, felültettem a pultra. Hirtelen az ajkaira tapadtam, szenvedélyesen, mélyen csókoltam őt, nyelvesen. Apró kezeivel a hajamba túrt, viszonozta hevességem. Percekig cuppogtunk egymás nedves redőjén, végül elszakadtunk, homlokát az enyémnek döntötte, kapkodta a levegőt.
- Tegyél boldoggá, légy a barátnőm, kellesz, szükségem van rád – szemeit nézve mondtam.
- De..azt mondtad..
- Régóta gondolkoztam ezen, csak megijedtem. Szeretlek, kérlek, szeress!
Lassan átölelt karjaival, fejem simogatta. – Szeretlek Jiyong, eleget teszek a kérésednek – motyogta, a leggyönyörűbb szavakat a világon a fülembe, miközben szorított magához.