Egy nagyobb fellépést tudhattam magam mögött, tele voltam
stresszel. Ami még jobban aggasztott, az interneten lévő pletykák. Twitteremen
sokat látom, hogy összeboronálnak Kikoval, várják, mikor lesz esküvő. Igazából
közöm nem volt hozzá, csak néha találkoztunk, amikor Japánban jártam. Már nem
vagyunk együtt. Újévkor döntöttem úgy, hogy véget vetek minden fájdalomnak, s
az óta bevallom, jobban vagyok. Megismerkedtem egy leányzóval, aki csak jobbá
tudja tenni a napjaimat. _______ a neve, gyönyörű, vicces és természetesen a
legjobb barátommá vált. Meghallgatott, amikor kellett, néha több is volt, mint
egyszerű barát. Volt, amikor csak napokat henyéltünk az eldugott lakásomban,
vagy épp nála. Nekem ez kellett, hogy szeressenek egy kicsit, simogassanak,
hallgassanak meg. Nem vágytam másra a zsúfolt életemben.
Mindenem fájt, legfőképp a szívem, hisz vannak olyan fanjaim, akik túlkomplikálják a „barátságom” Kikoval. Szerettem volna valakivel megbeszélni, így fel is hívtam Őt.
- Ah, Oppa..tudod mennyi az idő? – nyöszörgött a telefonba álmos hangon.
- Beszélnünk kell, most értem haza Shanghaiból, és szükségem van rád – hadartam el.
Halkan sóhajtott.
- Menjek, vagy jössz te?
- Megyek én, azért ne öltözz át, nem sokára ott vagyok cuki.
- Cuki neked a segged! Rendben, várlak – morgott rám, s kinyomta.
A megmentőm volt. Egy mentőöv, aki akkor jelent meg, amikor a legjobban szükségem volt rá. Természetesen, én is viszonoztam kedvességét, én is meg hallgattam őt, tanácsokat adtam neki, mikor szükség volt rá. Szolgálati autóval mentem el kis eldugott lakásához, ami a második otthonom volt. Körülbelül másfél óra alatt értem el hozzá, bepötyögtem a kódot, s mentem fel a húszemeletes tömb 14. emeletére. Ott állt a sötét barna ajtón, egy arany táblán a neve. Bekopogtam. Kócosan, a Mickey egeres hálóingében nyitott ajtót, szemei püffedtek voltak és vörösek. Ahogy bementem, egyből magamhoz öleltem őt. Törékeny teste hozzám simult, arcát a nyakamba temette.
- Itt vagy – suttogta.
- Itt vagyok – pusziltam meg a fejét, aztán elengedtem, levettem bőrkabátom, cipőm.
Táskám csak lomhán ledobtam a fotelba, s néztem őt.
- Valami baj van? – mentem oda hozzá, ujjaimat a karján táncoltattam végig.
- N-nem nincs – füllentett. – Kérsz valamit? Enni, inni?
- Csak szeretetet – öleltem át őt. – Miért hazudsz nekem?
- Nekem is összejöttek dolgok, de igyekszem megoldani őket, örülök, hogy itt vagy – hadarta gyorsan, közben a kezem simogatta.
Lassan összekulcsoltuk kezünket, behúzott a hálóba, ahol félhomály volt, és csak az éjjeli asztalon lévő lámpa fénye világította be a helységet. Kibújtam farmeremből, letettem a székre a zoknijaimmal egyetemben. Befeküdtem, amíg ő bezárta az ajtót. Kényelmesen elterültem a puha matracon, s amikor letette magát mellém, a fejét mellkasomra húztam.
- Mesélj Jiyong mi a baj? – helyezkedett.
- Ah, tököm ki van mindennel. Shanghaiban volt Kiko, és egyből twitteren támadtak a JiKo shipperek, hogy mikor veszem el őt. Tudják jól, hogy olvasom a tweetjeiket, de nem foglalkoznak vele. Higgyenek, amit akarnak, de akkor is bánt. Vannak olyan fanjaim, akik konkrétan gyűlölködő üzeneteket küldenek – kezdtem bele a mondandómba.
- Azt a libát ki kéne lőni az űrbe – húzta ránk a takarót, közben a hasam simogatta. – De szerintem akkor sem lenne elég távol tőled. Ne foglalkozz azokkal, akik nem akarják, hogy boldog légy nélküle. Tudom nehéz volt, az igazat meg vallva sokkal jobban nézel ki most, mint mikor rajtad bagzott – nem is vártam más választ tőle, igazat mondott most is.
- Ah, édes – cirógattam karját. – Próbálok nem foglalkozni, csak bánt.
- Tudom… elhiszem, nem könnyű neked.
- Hát nem. És neked miért volt püffedt a szemed? Sírtál?
- Aish, muszáj?
- Igen. Tudni akarom – tenyeremmel kezdtem simogatni őt.
- Az van, hogy…jaj ne már annyira hülyén érzem magam – pillantott fel rám.
- Hallgatlak – pislogtam cukin.
- Szóval, megnéztem a fellépésed.
Nem hagyhattam ki, hirtelen félbeszakítottam őt. – Melyiket?
- Crooked – egy keserű mosoly futott végig az arcomon, megpusziltam feje búbját. – És…annyi sok szaron mentél keresztül. Ki léptél egy ritka szar kapcsolatból, támadnak a fanjaid, ilyen-olyan gondjaid vannak, mégis talpon vagy. És büszke vagyok rád, rettentően – buggyantak ki könnyei. – És annyira szeretném, ha…ha nem kéne titkolózni, ha nem csak egy szimpla összebújós este lenne,mint barátok, szinte szeretők.
- Hanem? Mit szeretnél? A barátnőm lenni? – csuklottam.
- Elhiszed, hogy bármit meg tennék, csak hogy a figyelmed rám szenteld? Hogy boldognak lássalak? Hogy ne sírjak utánad naphosszat? – ezzel meglepett.
- Te sírsz utánam?
- Nem Jiyong – vágta rá hirtelen. – Nem gondoltam volna, hogy egy év alatt ide jutunk. Te most léptél ki egy kapcsolatból, én meg szenvedek, mert nem lehetsz az enyém – újra bugyogtak könnyei. Ujjaimmal itattam fel arcáról, felé fordultam. Törékeny karjaival átkarolt, s a hajamat simogatta, miközben szipogott. Nem tudtam eldönteni, hogy most boldog, vagy sem. De jobban hajlott a nem felé. Boldoggá akar tenni. Viszont, én nem állok készen egy újabb kapcsolatra.
- É-én szeretlek Jiyong – tört ki belőle, arcom mellkasához dugtam, éreztem, ahogy hevesen ver a szíve. Nem engedett el, de én sem őt. Most, hogy elmondta ezt az egészet, valahogy még jobban ragaszkodom hozzá. Hátát kezdtem el simogatni, míg mellkasát puszilgattam. Kedvem lett volna sírni. Nem válaszoltam neki, azt akartam, hogy kisírja magát velem.
- Annyira ostoba vagyok – túrt bele a hajamba, picit meghúzta, de nem bántam. Apró, ám dús ajkaival a homlokom kezdte el puszilgatni. – Te annyira jó ember vagy. Ne haragudj, hogy rád zúdítottam. Ne foglalkozz velem, inkább mondd el, mit szeretnél tenni – terelte hirtelen a témát.
- Nem vagy ostoba, te vagy ______ jó ember, én már megrohadtam. Te vagy az útvesztőben a fény, és nem akarom, hogy elhagyj. Te tudod a legjobban, hogy mennyi sok szar szakadt a nyakamba és nem állok készen egy újabb kapcsolatra. De tudnod kell, hogy szeretlek, és szükségem van rád – próbáltam hangosan mondani, hogy ő is hallja. Lehet összetörtem őt ezzel. Hallottam, ahogy nagyokat nyel, próbálja felfogni mondandóm.
- Nem akarlak elveszíteni – suttogtam. – Adj időt nekem.
- Rendben. De Ji ..
- Hm?
- Van esély?
- Miért ne lenne? _______ fontos vagy nekem. Csak még nem állok készen.
- Jó, bocsánat – puszilta meg az orrom.
Olyan jó volt végre a karjai között lenni, simogatni és ölelni. Sosem titkolóztunk egymás előtt, elmondtuk a másiknak az érzéseinket. Én régebben böktem ki neki, hogy szeretem, így nem volt szerintem gáz, ez a támadás. Lassan álomba merültem, ölelő karjai között. Álmomban ő volt a barátnőm. Mindent megtett tényleg, és boldog voltam. Aztán megjelent Kiko, s a szemem láttára ölte meg őt. Ekkor ébredtem fel, de ő már nem volt mellettem. Körülnéztem, miután felültem.
- ______? - nem érkezett válasz, helyette a kutyusa rohant be, rám ugrott. – Ah, te kis tehén – simogattam meg őt. – Hol a gazdi? – mintha értette volna, hogy mit kérdeztem volna, leugrott, s mutatta az utat. Kikászálódtam az ágyból, követtem. _______ ott ült az asztalánál, rajzolgatta a terveit.
- Jó reggelt – köszöntem rá. Haja fel volt fogva egy kontyba, kicsit kócos volt. Egy szaggatott farmer volt rajta egy fehér vászon inggel, ami még az enyém volt, csak itt hagytam nála.
- Neked is. Reggelit?
- Kérek – mentem oda hozzá, de ő csak felállt, s elkezdte kipakolni a kaját. Végig néztem rajta, mint mindig. Kerek fenekére szexin simult rá a nadrág, egy majmos mamusz volt rajta.
- Hogy aludtál?
- Eleinte jól, aztán felébredtem, mert nem voltál ott – sétáltam mögé, karjaimat átfontam a dereka körül.
- Igen? – állt meg egy pillanatra, neki támaszkodott mellkasomnak.
- Ühüm. Szeretek veled aludni, elfeledteted minden gondom – csókoltam a nyakába.
- Ennek örülök Jiyong, egyél – öntötte ki a kávét, s kibontakozott az ölelésemből.
Nem akartam elijeszteni őt, megbántani végképp nem. Leültem, lassan csemegézni kezdtem, természetesen őt figyelve.
- Annyira nézel, mit látsz? – kortyolta kávéját.
- Egy lányt, aki fülig szerelmes belém, és most ignorál.
- Én, nem ignorállak – vonta fel ívelt szemöldökét.
- De azt csinálod – kicsit dühös lettem, felálltam, kivettem a bögrét a kezéből, félretettem.
Egy mozdulattal felkaptam őt az ölembe, felültettem a pultra. Hirtelen az ajkaira tapadtam, szenvedélyesen, mélyen csókoltam őt, nyelvesen. Apró kezeivel a hajamba túrt, viszonozta hevességem. Percekig cuppogtunk egymás nedves redőjén, végül elszakadtunk, homlokát az enyémnek döntötte, kapkodta a levegőt.
- Tegyél boldoggá, légy a barátnőm, kellesz, szükségem van rád – szemeit nézve mondtam.
- De..azt mondtad..
- Régóta gondolkoztam ezen, csak megijedtem. Szeretlek, kérlek, szeress!
Lassan átölelt karjaival, fejem simogatta. – Szeretlek Jiyong, eleget teszek a kérésednek – motyogta, a leggyönyörűbb szavakat a világon a fülembe, miközben szorított magához.
Mindenem fájt, legfőképp a szívem, hisz vannak olyan fanjaim, akik túlkomplikálják a „barátságom” Kikoval. Szerettem volna valakivel megbeszélni, így fel is hívtam Őt.
- Ah, Oppa..tudod mennyi az idő? – nyöszörgött a telefonba álmos hangon.
- Beszélnünk kell, most értem haza Shanghaiból, és szükségem van rád – hadartam el.
Halkan sóhajtott.
- Menjek, vagy jössz te?
- Megyek én, azért ne öltözz át, nem sokára ott vagyok cuki.
- Cuki neked a segged! Rendben, várlak – morgott rám, s kinyomta.
A megmentőm volt. Egy mentőöv, aki akkor jelent meg, amikor a legjobban szükségem volt rá. Természetesen, én is viszonoztam kedvességét, én is meg hallgattam őt, tanácsokat adtam neki, mikor szükség volt rá. Szolgálati autóval mentem el kis eldugott lakásához, ami a második otthonom volt. Körülbelül másfél óra alatt értem el hozzá, bepötyögtem a kódot, s mentem fel a húszemeletes tömb 14. emeletére. Ott állt a sötét barna ajtón, egy arany táblán a neve. Bekopogtam. Kócosan, a Mickey egeres hálóingében nyitott ajtót, szemei püffedtek voltak és vörösek. Ahogy bementem, egyből magamhoz öleltem őt. Törékeny teste hozzám simult, arcát a nyakamba temette.
- Itt vagy – suttogta.
- Itt vagyok – pusziltam meg a fejét, aztán elengedtem, levettem bőrkabátom, cipőm.
Táskám csak lomhán ledobtam a fotelba, s néztem őt.
- Valami baj van? – mentem oda hozzá, ujjaimat a karján táncoltattam végig.
- N-nem nincs – füllentett. – Kérsz valamit? Enni, inni?
- Csak szeretetet – öleltem át őt. – Miért hazudsz nekem?
- Nekem is összejöttek dolgok, de igyekszem megoldani őket, örülök, hogy itt vagy – hadarta gyorsan, közben a kezem simogatta.
Lassan összekulcsoltuk kezünket, behúzott a hálóba, ahol félhomály volt, és csak az éjjeli asztalon lévő lámpa fénye világította be a helységet. Kibújtam farmeremből, letettem a székre a zoknijaimmal egyetemben. Befeküdtem, amíg ő bezárta az ajtót. Kényelmesen elterültem a puha matracon, s amikor letette magát mellém, a fejét mellkasomra húztam.
- Mesélj Jiyong mi a baj? – helyezkedett.
- Ah, tököm ki van mindennel. Shanghaiban volt Kiko, és egyből twitteren támadtak a JiKo shipperek, hogy mikor veszem el őt. Tudják jól, hogy olvasom a tweetjeiket, de nem foglalkoznak vele. Higgyenek, amit akarnak, de akkor is bánt. Vannak olyan fanjaim, akik konkrétan gyűlölködő üzeneteket küldenek – kezdtem bele a mondandómba.
- Azt a libát ki kéne lőni az űrbe – húzta ránk a takarót, közben a hasam simogatta. – De szerintem akkor sem lenne elég távol tőled. Ne foglalkozz azokkal, akik nem akarják, hogy boldog légy nélküle. Tudom nehéz volt, az igazat meg vallva sokkal jobban nézel ki most, mint mikor rajtad bagzott – nem is vártam más választ tőle, igazat mondott most is.
- Ah, édes – cirógattam karját. – Próbálok nem foglalkozni, csak bánt.
- Tudom… elhiszem, nem könnyű neked.
- Hát nem. És neked miért volt püffedt a szemed? Sírtál?
- Aish, muszáj?
- Igen. Tudni akarom – tenyeremmel kezdtem simogatni őt.
- Az van, hogy…jaj ne már annyira hülyén érzem magam – pillantott fel rám.
- Hallgatlak – pislogtam cukin.
- Szóval, megnéztem a fellépésed.
Nem hagyhattam ki, hirtelen félbeszakítottam őt. – Melyiket?
- Crooked – egy keserű mosoly futott végig az arcomon, megpusziltam feje búbját. – És…annyi sok szaron mentél keresztül. Ki léptél egy ritka szar kapcsolatból, támadnak a fanjaid, ilyen-olyan gondjaid vannak, mégis talpon vagy. És büszke vagyok rád, rettentően – buggyantak ki könnyei. – És annyira szeretném, ha…ha nem kéne titkolózni, ha nem csak egy szimpla összebújós este lenne,mint barátok, szinte szeretők.
- Hanem? Mit szeretnél? A barátnőm lenni? – csuklottam.
- Elhiszed, hogy bármit meg tennék, csak hogy a figyelmed rám szenteld? Hogy boldognak lássalak? Hogy ne sírjak utánad naphosszat? – ezzel meglepett.
- Te sírsz utánam?
- Nem Jiyong – vágta rá hirtelen. – Nem gondoltam volna, hogy egy év alatt ide jutunk. Te most léptél ki egy kapcsolatból, én meg szenvedek, mert nem lehetsz az enyém – újra bugyogtak könnyei. Ujjaimmal itattam fel arcáról, felé fordultam. Törékeny karjaival átkarolt, s a hajamat simogatta, miközben szipogott. Nem tudtam eldönteni, hogy most boldog, vagy sem. De jobban hajlott a nem felé. Boldoggá akar tenni. Viszont, én nem állok készen egy újabb kapcsolatra.
- É-én szeretlek Jiyong – tört ki belőle, arcom mellkasához dugtam, éreztem, ahogy hevesen ver a szíve. Nem engedett el, de én sem őt. Most, hogy elmondta ezt az egészet, valahogy még jobban ragaszkodom hozzá. Hátát kezdtem el simogatni, míg mellkasát puszilgattam. Kedvem lett volna sírni. Nem válaszoltam neki, azt akartam, hogy kisírja magát velem.
- Annyira ostoba vagyok – túrt bele a hajamba, picit meghúzta, de nem bántam. Apró, ám dús ajkaival a homlokom kezdte el puszilgatni. – Te annyira jó ember vagy. Ne haragudj, hogy rád zúdítottam. Ne foglalkozz velem, inkább mondd el, mit szeretnél tenni – terelte hirtelen a témát.
- Nem vagy ostoba, te vagy ______ jó ember, én már megrohadtam. Te vagy az útvesztőben a fény, és nem akarom, hogy elhagyj. Te tudod a legjobban, hogy mennyi sok szar szakadt a nyakamba és nem állok készen egy újabb kapcsolatra. De tudnod kell, hogy szeretlek, és szükségem van rád – próbáltam hangosan mondani, hogy ő is hallja. Lehet összetörtem őt ezzel. Hallottam, ahogy nagyokat nyel, próbálja felfogni mondandóm.
- Nem akarlak elveszíteni – suttogtam. – Adj időt nekem.
- Rendben. De Ji ..
- Hm?
- Van esély?
- Miért ne lenne? _______ fontos vagy nekem. Csak még nem állok készen.
- Jó, bocsánat – puszilta meg az orrom.
Olyan jó volt végre a karjai között lenni, simogatni és ölelni. Sosem titkolóztunk egymás előtt, elmondtuk a másiknak az érzéseinket. Én régebben böktem ki neki, hogy szeretem, így nem volt szerintem gáz, ez a támadás. Lassan álomba merültem, ölelő karjai között. Álmomban ő volt a barátnőm. Mindent megtett tényleg, és boldog voltam. Aztán megjelent Kiko, s a szemem láttára ölte meg őt. Ekkor ébredtem fel, de ő már nem volt mellettem. Körülnéztem, miután felültem.
- ______? - nem érkezett válasz, helyette a kutyusa rohant be, rám ugrott. – Ah, te kis tehén – simogattam meg őt. – Hol a gazdi? – mintha értette volna, hogy mit kérdeztem volna, leugrott, s mutatta az utat. Kikászálódtam az ágyból, követtem. _______ ott ült az asztalánál, rajzolgatta a terveit.
- Jó reggelt – köszöntem rá. Haja fel volt fogva egy kontyba, kicsit kócos volt. Egy szaggatott farmer volt rajta egy fehér vászon inggel, ami még az enyém volt, csak itt hagytam nála.
- Neked is. Reggelit?
- Kérek – mentem oda hozzá, de ő csak felállt, s elkezdte kipakolni a kaját. Végig néztem rajta, mint mindig. Kerek fenekére szexin simult rá a nadrág, egy majmos mamusz volt rajta.
- Hogy aludtál?
- Eleinte jól, aztán felébredtem, mert nem voltál ott – sétáltam mögé, karjaimat átfontam a dereka körül.
- Igen? – állt meg egy pillanatra, neki támaszkodott mellkasomnak.
- Ühüm. Szeretek veled aludni, elfeledteted minden gondom – csókoltam a nyakába.
- Ennek örülök Jiyong, egyél – öntötte ki a kávét, s kibontakozott az ölelésemből.
Nem akartam elijeszteni őt, megbántani végképp nem. Leültem, lassan csemegézni kezdtem, természetesen őt figyelve.
- Annyira nézel, mit látsz? – kortyolta kávéját.
- Egy lányt, aki fülig szerelmes belém, és most ignorál.
- Én, nem ignorállak – vonta fel ívelt szemöldökét.
- De azt csinálod – kicsit dühös lettem, felálltam, kivettem a bögrét a kezéből, félretettem.
Egy mozdulattal felkaptam őt az ölembe, felültettem a pultra. Hirtelen az ajkaira tapadtam, szenvedélyesen, mélyen csókoltam őt, nyelvesen. Apró kezeivel a hajamba túrt, viszonozta hevességem. Percekig cuppogtunk egymás nedves redőjén, végül elszakadtunk, homlokát az enyémnek döntötte, kapkodta a levegőt.
- Tegyél boldoggá, légy a barátnőm, kellesz, szükségem van rád – szemeit nézve mondtam.
- De..azt mondtad..
- Régóta gondolkoztam ezen, csak megijedtem. Szeretlek, kérlek, szeress!
Lassan átölelt karjaival, fejem simogatta. – Szeretlek Jiyong, eleget teszek a kérésednek – motyogta, a leggyönyörűbb szavakat a világon a fülembe, miközben szorított magához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése